Lehet pár „karakterben” írni három hónapot itt eltöltve Debrecenről, amikor egy napról, egyetlen óráról bestsellereket írnak, filmek születnek. Nem, biztosan tudom, hogy nem lehet.

Debrecen, hmm Debrecen a virágkarneválok városa, 19 évesen ide nekem az oroszlánt érzéssel szálltunk le Popey barátommal a debreceni vasútállomáson. Az állomás előtt, az egyes sárga villamos épp megfordul, hogy visszatérjen a főútra, és rója körbe-körbe útját.

Majd később kimentünk a Vámospércsi útra. Itt volt az ország egyik, vagy talán az egyetlen gépkezelőket és gépszerelőket képző iskolája. Még Pestről is ide kellet lejárni az alapoktatásra. Kis nyomtávú vasút, Zsuzsi vitt ki a város szélére, persze, hogy túlszaladtunk az iskolán és a Kondorosi Csárdánál szálltunk le. Nem baj, fiatalok voltunk, visszagyalogoltunk.

Ekkor 1974-et írtunk. Lesz három hónapunk megismerni ezt a várost. Bejelentkezés után, kollégiumban szabad hely híján a Debreceni Nagyerdő kempingjében szállásoltak el tíz-tizenegyed magammal. Csend nyugalom, néha egy vadordítás a közeli állatkertből. Itt voltam először állatkertben, a szibériai tigris a szagával mély benyomást tett rám.

Majd jött a város. Hát igen, a város és a sok csinos lány. A két mozi presszójával – gondolom, mindenki tudja, mit takar egy ilyen mozipresszó. Egy-egy asztal négy székkel, van belőle nyolc-kilenc az udvaron, rajta sör, bor, kóla, a filmet meg a szomszéd ház tűzfalára vetítik.

Természetesen a főtér dísze akkor is, és most is a Nagytemplom volt. El ne felejtsük a Vigadót, a régit és az újat, az új előtt a csónakázó „tavat” – vagy inkább medencét, rajta pár csónakkal. Ki feledkezne el a mozikról, hogy csak egyet említsek, az Apolló, vagy ott van még a Pálma étterem, hogy az Aranybika Szállóról már ne is beszéljünk.

Debrecen, Debrecen, ami télen még zajosabb is, mint nyáron, hiszen nyáron a sok diák, egyetemista hazamegy, vagy gyakorlatra. Maradnak az őslakók, a bejáró munkások a Debreceni konzervgyárba. Olyan sok ember dolgozott ott, hogy idegenként simán bementem, a portás csak meghajolt érkezésemkor. A villamos meg csak rója körbe-körbe útját, néha meg-megáll itt-ott, felvesz kíváncsi turistákat, esetleg színházba látogatókat. Ami közös minden emberben, hogy magával visz egy darab emléket Debrecenből, és egy darabot ott hagy a szívéből cserébe.

Kanizsai József
Nagykanizsa